Mint ismeretes a háromgyermekes családok 10 millió forint CSOK-ot és + 10 millió forint kedvezményes kamatozású hitelt is kaphatnak, amennyiben újépítésű lakást vásárolnak. A támogatás igénybevételének azonban volt egy 30 millió forintos felső határa, mely sokaknak problémát okozott, ugyanis 30 millió forint alatt szinte lehetetlen volt újépítésű lakást találni az országban, különösen Budapesten.
A kormány ezért múlt hét szerdán született döntésével eltörölte ezt a felső határt, így a budapestiek előtt is kinyílt a lehetőség a támogatás felhasználására. A kedvezmény egy másik kritériuma, hogy csak 60 négyzetméter feletti lakásokra lehet igénybe venni, a 60 nm-nél nagyobb újépítésű lakások legnagyobb része azonban még mindig csak nappali + 1 hálószobával, vagy nappali + 2 félszobával rendelkezik, mely 3 gyerekkel igencsak szűkösnek mondható.
Összeállításunkban ezért most olyan budapesti otthonokat mutatunk be, melyek nemcsak hogy minden kritériumnak megfelelnek, de 3 gyerekkel is kényelmesnek bizonyulnak, és az értékhatár eltörlésének köszönhetően most már elérhetővé váltak. Ezekhez a lakásokhoz természetesen még jelentős önerőre van szükség a 10 + 10 millió forinton felül, ezért a legolcsóbbak közül válogattunk.
Kertvárosi környezetben Árpádföldön
A XVI. kerületben, Árpádföldön található ez a kétszintes, kertkapcsolatos lakás, mely 90 négyzetméteren, nappali + 3 hálószobával, 40 nm-es kertrésszel kényelmes életteret biztosít egy 3 gyermekes család számára. Az A energetikai besorolású, egyedi cirkófűtéses lakáshoz a földszinten terasz, az emeleten 2 erkély, valamint felszíni gépkocsibeálló és külön tároló is tartozik.
Ikerház Nagytétényben
A XXII. kerületben, Buda déli peremén, Nagytétényben kínálják eladásra ennek az ikerháznak mindkét lakását. A lakások egyaránt 167 nm-esek, kétszintesek 2 nappalival és 3 hálószobával rendelkeznek, így 3 gyermekes családok számára igazán kényelmesek lehetnek, és mindkét szinten hatalmas ablakokkal és teraszokkal rendelkeznek.
Garázshellyel és tárolóval Madárhegyen
A XI. kerületben, Madárhegyen garázshellyel és tárolóval együtt eladó ez a földszinti, 92,7 nm-es lakás, mely nappali + 3 hálószobával és 40 nm-es terasszal is rendelkezik. A lakások 2016 III. negyedévében kerülnek átadásra, így nemcsak a burkolatok, de a belső kialakítás és a méretek is változtathatóak.
Véleményed szerint mire elég a 10 + 10 millió forint, és kik fognak majd élni ezzel a lehetőséggel? Szerinted hány négyzetméter, illetve hány szoba szükséges 3 gyerek felneveléséhez? Írd meg nekünk véleményedet kommentben.
Szerző: Gál Erika – Ingatlantájoló.hu