Mindenki tudja, hogy egy felkapott környéken elhelyezkedő, energiatakarékos, nemrég épült vagy frissen felújított ingatlan, a legújabb konyhai-háztartási gépekkel felszerelve gyorsan gazdára talál. De mi a helyzet a teljesen átlagos otthonokkal?
Átlagos lakás márpedig nincs, minden otthonnak van legalább egy olyan pozitív tulajdonsága, mellyel kiemelhetjük a többi hirdetés közül. A vásárlók sokszor teljesen hétköznapi dolgokat keresnek egy lakáshirdetésben, ezért összegyűjtöttünk 5 olyan vonzó tényezőt, mely fontos a vevők számára, az eladók mégis elfelejtik megemlíteni.
Tárolás
Mikor már évek óta élsz jelenlegi lakásodban, és pont azért szeretnéd eladni, mert a család már kinőtte, meg sem fordul a fejedben, hogy mennyi tárolóhely van a házban. Pedig az, ami számotokra már kevés, egy első lakását vásárló fiatal pár számára, akik egy szűkös albérletből szeretnének elkötözni, lehet, hogy sokkal több, mint amennyi tárolási lehetőséggel eddigi otthonaikban rendelkeztek. Így ha vannak beépített szekrényeid, tágas kamrád, külön gardróbod vagy bármely tárolás céljára használható helyiség a lakásban, azt mindenképp említsd meg hirdetésedben.
Egy ilyen beépített szekrény az étkezőben, a legkisebb konyhában is hatalmas segítség lehet
Akadálymentesítés
Sok lakáskereső számára okoz problémát, hogy nagyon kevés az akadálymentesített, vagy legalábbis a földszinten elhelyezkedő lakás vagy egyszintes ház, mely mellesleg még az orvosi rendelőhöz, gyógyszertárhoz is közel található. Pedig az idősebb korosztály, és a mozgássérültek kifejezetten ezeket a lakásokat keresik, a többgenerációs családok pedig olyan családi házba költöznének szívesen, melynek egyik lakása, földszinten található és fürdőszobája lehetőség szerint zuhanyzóval felszerelt. Ez az ingatlan például ideális egy nagyszülőkkel költöző, többgenerációs család számára:
Mindez persze nem jelenti azt, hogy most azonnal akadálymentesítened kell ingatlanodat, de ha lakásod a földszinten található, vagy egyszintes családi házban laksz, fürdőszobád tusolóval felszerelt, és még orvos, gyógyszertár is van a közelben, akkor ezeket mindenképp hangsúlyozd a hirdetés szövegében.
Nem mindegy hány emeletes a panel
Természetesen szinte mindenkinek eszébe jut, hogy beleírja a hirdetésbe hányadik emeleten található a lakása, az azonban már keveseknek jut eszébe, hogy azt is megemlítse hány emeletes a panelház összesen. Persze, aki a tízemeletes panelházban lévő lakását szeretné eladni, érthető, hogy nem hangsúlyozza ezt a tényezőt, az ötemeletes panelekben lévő lakások tulajdonosai azonban jobb, ha kiemelik hirdetésükben, hogy otthonuk bizony egy ötszintes házban található, hiszen bármennyire is felkapottak mostanában a panellakások, a vásárlók elsősorban még mindig az ötemeletesekben keresgélnek.
A másik oldalról viszont az is igaz, hogy míg egy tízemeletes panelház ötödik emeleti lakása igen vonzó lehet, addig egy ötemeletes panel esetében az ötödik emeleti elhelyezkedésnél rosszabbat el sem lehet képzelni.
Külön- vagy egymásból nyíló szobák
Amikor feladjuk lakáshirdetésünket, minden bizonnyal eszünkbe jut, hogy megemlítsük hány négyzetméteres az ingatlan és hány szobával rendelkezik. Sokan még azt is leírják, milyen tágas a lakás, azt azonban sokan elfelejtik megírni, hogy a szobák egymásból vagy külön nyílnak-e, és ez sokszor még a fényképeken sem látszik. Pedig egy különnyíló szobás lakás, ugyanazon a környéken, jóval többet érhet, mint egy azonos adottságokkal rendelkező otthon egymásból nyíló szobákkal, ezért mindenképp emeljük ki, hogy otthonunkban a szobák különnyílnak, sőt a lakás kiváló elosztását nem árt még egy alaprajzzal is alátámasztani.
A fentiek egyébként igazak a fürdőszoba és a WC elhelyezkedésére is. A legtöbb vevő ugyanis olyan ingatlant keres, ahol a fürdőszoba és a WC külön helyiségben található, különösen, ha a lakás egy négyfős vagy annál nagyobb család számára is elég tágas.
Környezetbarát megoldások
Akinek van egy energiatakarékos, hőszigetelt, napelemekkel felszerelt, netalán passzívház technológiával rendelkező háza, az biztosan nem felejti el mindezeket beleírni hirdetésébe. De mi a helyzet azokkal, akik egy átlagos lakásban vagy egy kockaházban élnek, mely még nem esett át ilyen jellegű felújításon? Ha otthonodat még nem sikerült energiatakarékossá, vagy környezetbaráttá tenned, de fontos számodra a környezettudatos életmód, akkor minden bizonnyal vegyszermentes a kerted, és a lakást is vegyszermentesen, vagy környezetbarát tisztítószerekkel takarítod. Említsd meg mindezeket hirdetésedben, és egyből felhívod vele a környezettudatos vevők figyelmét. Ahogy ez a kunszentmiklósi tanya tulajdonosa is tette, aki már évtizedek óta nem kezeli vegyszerrel birtokát.
Mit gondolsz, mi a fontos a vevők számára egy ingatlanban? Az eladók vajon tényleg a legfontosabb tulajdonságokat írják le hirdetéseikben? Vevőként mit vársz el egy lakáshirdetéstől, és eladóként mit írnál bele mindenképp egy ingatlanhirdetésbe? Írd meg nekünk véleményedet kommentben!