Abszurdnak tűnhet a fenti ötlet, hiszen egy régóta hirdetett ingatlannak inkább lefelé szokták vinni az árát, hogy gazdára találjon, de van, amikor épp a túl alacsony ár akadályozza az eladást. Az árat ugyanis rengeteg minden, többek között a lokáció is befolyásolja. De nézzük csak, hogy is működik ez egy példán keresztül.
Kép forrása: msn.com
Még 2008-ban Beverly Hillsben történt, hogy Albert Elkouby, a JH Design tulajdonosa vásárolt egy telket 18 millió dollárért, amire felhúzott egy francia kastélyra emlékeztető épületet, amit 2012-ben 29,9 millió dollárért próbált meg értékesíteni – olvashatjuk az Msn.com egyik cikkében.
A nem teljesen befejezett épület azonban nem talált gazdára, ezért Elkouby felfüggesztette a hirdetést, hogy a ház teljesen elkészüljön. Majd 2015-ben újra meghirdette 72 millió dollárért, a ház azonban ekkor sem kelt el, igaz még most sem volt teljesen készen, de arra számított, hogy ebben az árkategóriában olyan vevők jelentkeznek majd, akik saját ízlésük szerint szeretnék a házat befejezni.
De tévedett, ebben az árkategóriában ugyanis pont olyan vevők keresgéltek, akik a készet keresték, így az ingatlant teljes befejezése után, most újra meghirdették immáron 80 millió dollárért. S hogy elkel-e majd ennyiért még nem tudni, de annyi kiderül ebből a példából, hogy a lokáció és az ingatlan állapota nagymértékben befolyásolja az árat.
Az V. kerület például az egyik legdrágább környék Budapesten, ahol olyan azonnal költözhető, felújított lakásokat keresnek, lehetőség szerint teljes berendezéssel, mint amilyen ez a Március 15. téren elhelyezkedő otthon.
Még több képért kattintson a fotóra!
Ahhoz tehát, hogy egy lakás árát jól meg tudjuk határozni, illetve el tudjuk dönteni, hogy alacsonyabb áron, vagy inkább felújítás után magasabb áron talál-e majd gazdára, alaposan ismernünk kell a környéket, ami elsősorban a környék iránt érdeklődő vásárlók igényeit jelenti.
Borsod megyében, Miskolc környékén különösen alacsonyak az ingatlanárak. Aki itt keresgél nem biztos, hogy hajlandó többet fizetni egy felújított otthonért. Lehet, hogy inkább megvesz egy felújításra váró ingatlant, mint amilyen ez a Tiszapalkonyai családi ház is.
Még több képért kattintson a fotóra!
Egy puccosabb környéken tehát nagyobb a valószínűsége annak, hogy a vevők az azonnal költözhető ingatlanokat keresik, és hajlandóak ezért magasabb árat fizetni. Míg egy kevésbé jó környékre általában azok költöznek, akik nem engedhetnek meg mást maguknak, és nem az számít, hogy mennyit kell még a lakásra költeniük, hanem az, hogy egyáltalán a jelenlegi vételárat ki tudják-e fizetni.